Bonckés alatt

Bonckés alatt

Placebó-tudomány a boncasztalon v Mennyit is ÉR (esetenként) a tudósi-megközelítés? v Hol is ÁLL(dogál) a „Klímatudomány”? v Mit is VESZTÜNK ezen az „áldozati-oltáron? ·      Talajaink pusztulásának a megfordítását… ·      Vízkészletünk megőrzését… ·      Környezetünk kiterjedt állapotjavulását… Előttünk hát a VÁLASZÚT: Ø VÍZGAZDA Ø vagy IPCC-rabszolgaság?

A Klíma-kaland színpada (a felturbózott érdeklődés talaján) önként kínálja a fellépést, boldog-boldogtalannak. E ringlispíl kínálta vásári-szédület forgónak s szemlélőnek egyaránt látványos, mégha mindkettő is tudatában van: a falovacskák körbeforgása céltalan, s a múló izgalmakon túl legfeljebb rosszullétet, esetleg hányást idézhet elő.

Azt hogy Államelnökünk miféle főáramlatú erők hatására teszi próbára sokunk türelmét is e forgolódással, nagyjából tudjuk. Indíttatása ugyan becsületére válik, amennyiben az a közös jövőnkért érzett aggodalom. Szakértelme viszont, az adott terület alapjai megértéséhez óhatatlanul szükséges természet-tudományokban (eredendően alapvetően eltérő, jogi-végzettségéből is) olyannyira hiányos, hogy jobb lenne csak azok után szólalnia meg a témában (időben is, sorrendileg is), akik nála jóval felvértezettebbek a jelenségek mögöttiek szakmai feltérképezésében.*

* Viszont abban hogy ilyen alanyok közönséghez és pódiumhoz jussanak, meghatározó és kezdeményező, segítő-szerepe lehetne. 

Azt hogy egy szakmai feltérképezés is mily buktatókat rejt, példázza Jánosi Imre Miklós 2020. január 13-án elhangzott előadása. Komoly fizikusi végzettsége és széleskörű nemzetközi tapasztalatai ellenére, tudását összegezve 54 évesen olyan előadásokkal fémjelzi a hazai Klimatológiai-gondolkodást, amely a belső skizofrénia szorításában nem képes (vagy nem mer) A-t és B-t megkülönböztetni. S bár előadása anyaga több pontja is kínálja az egyértelműsítést, ezek kiaknázására nem történik erőfeszítés. Helyette rendre óvatosan eszközöl olyas közbevetéseket, amelyek a kétértelműséget segítik vissza a nyeregbe. Mivel ezek rendkívül ügyesen bújnak meg az előadása anyagában, alább a műtőasztal reflektorfényében veszem e részleteket a bonckés alá.

* [Pálos L. 2020.01.26-i hozzászólásából (a Klímarealista.hu honlapon) nyert információ alapján az előadás elhangzásának a dátumát a szövegben jan. 27-én helyesbítettem: jan. 20-ról jan. 13-ra. – FE]

Rögzítsük legelőször is az előadó alapállását. Kijelentései szerint:

·       0: 25: „Ragaszkodunk a mérésekhez”.

·       0:28: „Spekulációkba biztos hogy nem nagyon megyünk el…”

·       Amire még figyelnünk kell, az a 23:30-nál jelzett felvetés: „A kérdés ugye az, hogy az emberi tevékenység mennyiben tekinthető a klímaváltozás kiváltó okának.”

Ezeket szem-előtt tartva bocsátom közre az alábbiakat.

1.) Az előadása videó-változatában 2:00-3:30-ig tartó „globalo-T-ride” mozizás kijózanító szövegalámondásaként az ott-elhangzottakat inkább erre cserélném: Figyeljük meg azt az előrelátó alaposságot, amivel már 1850 óta elődeink lankadatlan figyelemmel fürkészték mérőeszközeikkel a szárazulatot s a végtelen óceánok tükörét. Tették ezt olyan mérőeszközökkel, amelyek akkurátusan ugyanazokat az értéket mérnék mint a mai-fejlettségűek*, rendkívül előzékeny szolgálatot téve ezáltal ahhoz hogy a bemutatott animáció elképessze az erre fogékonyakat.

* A hit és a bizonyosság ütköztetéséhez szolgáljon adaléknak az az utó-korrekció, amely a mai klímatudományban központi-szerepet betöltő Keeling-görbe adataiban szükségeltetett, nem is oly régen: 2016-ban:

In scrippsco2.ucsd.edu/assets/publications/mauna_loa_report_high_frequency_co2_record_1958-2004.pdf  page 6: Walker, S.J., R.F. Keeling, and S.C. Piper Reconstruction of the Mauna Loa Carbon Dioxide Record using High Frequency APC Data from 1958 through 2004, 2016. PDF

Ha itt az 1964.05–1969.01 időszakot nézzük, az utó-korrekció címén történő belenyúlás 0,77 ppm eltolást jelent, míg 1974.01–1976.04 között ugyanez 0,78 ppm. Mindezt ahhoz kell mérnünk, hogy az éves amplitúdó változás 5.5-6.0 ppm körül alakul. Nem mennék itt semmiféle következtetésbe arra vonatkozólag, hogy emez igazítások hogyan simítják a görbe le- (pontosabban: fel-) futását a fosszilis anyagok (mennyiségileg-dokumentált) felhasználásához, kiiktatva más moduláló-tényezőket (mint a vulkánkitörések). Maradnék pusztán annak a megvilágításánál, hogy még 2016-ban is fennállt a hosszabbtávú adatsorok belső-kongruenciájának a kérdésessége.

A sérülékenység iránti érzékenyítésre ugyan elhangzik az előadótól némi mentség: „a szürke foltok azt jelentik a térképen hogy nem volt elegendő adat ami rendelkezésre állt”. Ha most ezt elfogadva, ennek tudatában szondázzuk meg a korhoz-kötött eseményeket, akkor a következők adódnak:

·     1860 óta a Cári Oroszország kiemelt hangsúlyt fektet arra, hogy Szibéria teljes területe e tekintetben nehogy feltérképezetlen maradjon, mely stratégiai elképzelés a legharmonikusabb átadás-átvétel mechanizmusával átöröklődik az Auróra-cirkáló örököseire.

·     Ugyanígy cselekszenek a belső polgárháborúval sújtott Észak és Dél szembenálló felei: delegáltjaik léte és ügybuzgalma felől az utókornak nem lehet semmi kétsége.

·     De Kanada lakatlan Északi-tartományaiból is elsusogták a rénszarvasok és a grizzly-medvék a hébe-hóba felbukkanó prémvadászoknak mind az adatokat mind a koordinátákat, akiknek egyéb gondjuk se volt a nagyhideg-magányban, mint hogy e kommunikáció eljusson akár helyettük is a városokba.

·     Az Északi-sark meghódítása valójában polgári szalontörténet, hiszen onnan folyamatosan dőlnek az adatok már legalábbis 1880 óta.

·     1890 táján a Kongón felhajózó Joseph Conrad [később az angolszász irodalom óriása – lengyel emigráns-eredete ellenére], ki ezen élményét A Sötétség Mélyén c. világhírű regényébe szublimálta át, mérő-ágens voltának titkát sajnos a sírba vitte, miként ugyanezen időszak névtelen beduinjai is a Szaharában.

·     Percy Harrison Fawcett pedig csak önmagára vethet amiért expedícióstul 1925-ben eltűnt a Dél-Amerikai vadonban, hiszen ott is mérőállomás volt mérőállomás hátán 1890 után mindenütt, amit ugye rendszeresen vizitáltak a leolvasások mián.

2.) A hasonlatok rendkívül alkalmasak összefüggések érzékeltetésére, pótolni a nehézkesebb levezetéseket – vagy éppen félrevezetni, a pillanat sodrában. 28:50-nél el is hangzik egy, nem kevés befolyásolási-szándékkal. Mivel az egész előadás jobbára érdek-semleges színezetű óhajt maradni, azt a néhány helyet kell alaposan megvizsgálni, ahol ez a szándék borul – akarva vagy akaratlan.

A hasonlatok életszerűsége a korreláció erősségén múlik. Példázom:

·       Hányt mint a lakodalmas kutya: ad fogódzót.

·       Csóválta a farkát mint a lakodalmas kutya: kétségek közt hányódhatunk a jelentést illetően.

·       Klímaprognózis állított fel mint a lakodalmas kutya: érdektelen; speciális kezelést igényelhet.

Vegyük most az előadásban elhangzott összetettebb hasonlat párhuzamát.

·       Egyfelől: „Gyakran lehet hallani, különösen szkeptikus körökben, hogy ez a 0,041% CO₂ mi a fenét fog csinálni a légkörben.”

·       Másfelől: 1 deci 40%-os vodkát ha bedob egy 100 kilós egyed, az éppen 0,04% alkohol – és tagadhatatlanul van hatása.

Kérdés: túl a 0,04% azonosságán, van-e bármi egyéb arányosság ami erősíti a párhuzamot?

A „húzóra” bedobott „szto-gram” vodka azonban nem a 100 kg-nyi porhüvelyben oszlik szét, hanem az emésztőcsatornán keresztül felszívódva a véráramba kerül – amiből viszont mindössze 5-6 liter kotyog még a mázsányi egyedben is. Vérre vetítve tehát az 1 deci vodkában levő 32 g etanol ~0,6%. [Valójában ennél azért kevesebb (ennyi már közel lenne a halálos-dózishoz), a máj ugyanis azonnal dolgozni kezd a lebontásán: a szakirodalom szerint ~10g/óra sebességgel] Az igazi bökkenőt az adja, hogy a szervezet normál véralkoholszintje 0,03 ezrelék. Így viszont az a helyzet, hogy a 0,003%-os normál-állapot áll szemben a [legyen a máj által azonnal felére-redukált] 0,3% kupica-utáni állapottal. Ez ugye 100-szoros faktor. Eközben, a légkörben 410 ppm-re szaporodott CO₂ hatásait vizslatja megannyi szimatoló, a 280 ppm-nyi állapothoz képest – ami ~1,5-ös szorzó. Ekkora divergencia után mi az ami közös marad? Az előadó.

3.) Lényegesen pontosabban mutat az emberiségre a vádló ujj 31:05-nél, a légköri metán szintjét elemezve. Azt ugyanis, hogy a százezer évekig viszonylag stabil ~500 ppb metán-szint a motorizált civilizáció berregése nyomán ~1800 ppb-re felszaladt, valóban meddő próbálkozás lenne a nyulakra hárítani. A vádló ujj felé viszont engedtessék meg elrebegnem: mi is pontosan a vád? Nem-tagadás, az emelkedés közel 4-szeres, vállalhatjuk is a számlát – DE: borul-e pusztán ettől bármi is?

Ha egy effektus nagyságát csupán az alapján akarnánk megítélni hogy „hányszorosára változott beavatkozásunk nyomán egy tényező”, azzal nem feltétlenül jutunk el a bölcsek kövéhez. Vegyük csak a többszörösen-halogénezett könnyű-szénhidrogéneket. Ezek a jobbára hűtőipari gázok hatalmas volumenben kerültek gondatlan nemtörődömség okán az atmoszférába – ahol ezeknek egészen az 1800-as évek végéig nyomuk sem volt. Ekként, az orrunkra-koppintó akár 10¹⁰ nagyságú szorzót is írhat az ellenőrző-könyvünkbe – s mégis, mi a helyzet? Okozott ugyan e felelőtlenség a légkörben galibát (ózon-luk megnagyobbodás), de a „felkészületlen” bolygó kezelte ezt a légköri újdonságot, ha el nem is iminálta.

Ez a szemlélet hiányzik teljesen a számmisztikától bezsongott klímamágusok látásmódjából: Van-e, miféle, milyen dinamikájú válaszreakciója a Föld bioszférájának a rakoncátlankodásainkra? Ehelyett, erre is kapunk egy delejező statikus képet:

Itt 2 antropogén-tényező jelölt: a fosszilis-tüzelőanyag használat ~7-13% és a mezőgazdasági ill. hulladék eredetű ~11-24% növekedési-hozzájárulással. Másrészről figyelemre méltó a ~51-58% csökkentő-hatással megjelölt légköri kémiai-reakciók komponens. Származzanak ez adatok bárhonnan is, nem vitázom velük; helyette egy gondolatkísérletet kínálok.

Tüntessük el a két antropogén-komponenst. Erre 2 lehetőség lenne:

·     Tudatos és elszánt absztinenciával élünk. [Nem hinném hogy ehhez már kitermelődött volna a fogékonyság.]

·    Vonatkoztassunk olyan állapotra, amikor nincs jelen ember.

Ekkor, az antropogén-tényezők eltűnése és az 51-58%-os nyelő-tényező hatására a metán-forgalom akkorát borulna, hogy igen gyorsan az összes metán eltűnne a légkörből. [Azt hogy ez kívánatos-e, ugyanúgy nem tudja senki, miként a másfélszeresére növekedett CO₂ szint sorsát/hatásait sem vagyunk képesek követni.] Eszerint, az embert megelőző korszakok légkörében sem lehetett volna jelen metán. Csakhogy ez nem igaz: hosszú időn keresztül valós 500 ppb áll szemben a fiktív semmivel. Ebből az ellentmondásból egyetlen kiút marad: A metán forgalmát vezérlő folyamatok jóval összetettebbek semhogy azokat ma értenénk, s dinamikájukat éppúgy alakítják más tényezők is – biztosítva ezáltal egy olyan egyensúlyt, amely körüli ingadozásokat a rendszer akkor is felmutat ha mi nem vagyunk jelen. Aminek egyenes folyománya az is, hogy erre bizonyára a jelenlétünkben is képes lesz, csupán az egyensúly-körüli koncentráció állapodik meg más érték körül.

Maradna mindössze az üvegház-gáz ködéből felénk-mutató hőmérsékleti-vádemelés. Ahol a vádirat benyújtása előtt a recepciónál elő-tanulmányozandó Miskolczi Ferenc dolgozata.

4.) Akár fordulópontot is hozhatna a CO₂ által indukált globális-felmelegedés hiedelmében a 38:00-38:20 rész. Itt ugyanis rögzítésre kerül hogy „következményről van szó” – abban az értelemben, hogy a múltbeli százezer évek mérési-adatai alapján mindig a CO₂ követte a T változásait. Vagyis: T képes CO₂ növekedést generálni, míg fordított esetre nem volt példa. [Kivéve korunkat. Amikor a statuálás bölcsője a klíma-pódium.] Ez olyannyira sarokpont, hogy megfontolt ember innentől inkább más feladat után nézne. Viszont a zsíros konc oly vonzó – s az ember esendő, pláne ha csak botorkálni képes.

Előadónk tovább is botorkál a modellezés területére, mi azonban itt megállunk és idézzük a következmény szó-szerinti megokolását: „Például az egyik ilyen plauzibilis ok egyszerűen az, ha melegszik az óceán vize akkor csökken a CO₂ oldhatósága. Egész egyszerűen kiáramlott az óceánból a melegedésnek a hatására az ottani oldott CO₂.” Így magyarázva, ez a következmény-jelleg annyira egyértelmű, hogy a halandó nem is érti: miért volt efelől oly sokáig kétség? S valóban, ha valaki veszi a fáradságot és meghallgatja ugyanezen előadó ugyanezen témában tartott előadását 4 hónappal korábbról, akkor a 2019.09.12 datálású videóban azt észlelheti, hogy a 2 előadás (az első 9 perctől eltekintve, ahol a hurrikánokról esik szó) mind az ábrák mind a szavak szintjén gyakorlatilag egyezik. Drasztikusan eltér azonban éppen ez a részlet, a „tyúk vagy a tojás” elsőbbsége dilemmája. Ott ugyanis a vonatkozó indoklás (47:00-tól) így hangzik: „Mind a kettőre rendkívül szép magyarázatokat lehet adni… Tökéletes mechanizmusokat tudunk rá mondani nem is egyet, és fordítva… Ha elkezdett fölmászni a CO₂ koncentrációja valami rejtélyes oknál fogva, azt mondjuk nem tudnánk hogy miért, a jegesedés mélypontján, de erre is vannak különböző elképzelések, és akkor egyszer csak a CO₂ növekvő koncentrációja kiváltja a melegedést , mondjuk 50-100 év múlva…”

Mielőtt tovább mennénk, figyeljük meg az idézettekben a halandzsa-elemeket:

·       A következtetés logikai szerkezete a „Ha A, akkor B” kapcsolat.

·       A „Ha A, és akkor egyszer csak…” a deus ex machina eszköztára.

·       Ha mindez súlyosbítva van olyasféle közbevetésekkel, mint „valami rejtélyes oknál fogva”, s a kételyek oldására a rendelkezésre-álló gyógyír is csak annyi hogy „de erre is vannak különböző elképzelések”, akkor vált át a mese zagyva halandzsába.

·       [Figyeljük meg: e legutóbbi mondat következtetése is szerkezetében szigorúan követi a logikai-struktúrát: „Ha (A és B), akkor C.”]

Most visszatérünk latolgatni, mi lehet az oka annak hogy ez a kardinális részlet ennyire különbözőre sikerült a totálisan azonos háttérben. Nehéz lenne józanul az ellenkezőjét állítani annak kapcsán, hogy ha a 2020.01.20-án elhangzott meggyőző indoklás már régóta köztudott klímaberkekben, akkor ekkora ászt az ingoványos-terepen mozgók egyike sem hagyna ki soha, főleg nem azért hogy a leghomályosabb találgatásokkal helyettesítse. Arra kell hát gondoljunk, hogy előadó e tudás-morzsát időközben szedte fel. Ez könnyen lehetséges, hiszen az illető sokfele mozog, s mert magam is pontosan ezt az érvelést vetettem papírra a köztes időszakban, s illesztettem bele a Miskolczi Ferenc tudományos rehabilitációjáért írt cikkem diszkussziós részébe nyilvános olvasatra 2019.11.04-én. Talán konkrétabb formában és következményekkel is kipárnázva – miközben csalódásomnak adtam hangot, hogy ez a magától értetődő fiziko-kémiai elv a klíma-műhelyekből eleddig nem sétált ki a napfényre. Gondolataimat ekörül – melyeket az a kín szült meg, hogy vegyész létemre beálljak egy olyan vitába ahol a mocsárlakók nem lelik a zsombékokat – ekként rögzítettem:

„S ha stressztől pihentebb aggyal netán eszünkbe villan a frissítő hosszúlépés mibenléte, akkor rájöhet még a tudományos analfabéta is*: Midőn hűvösebbre fordul az idő a CO₂ gáz oldékonysága is nő a hidegebb óceáni-vizekben (azaz: a légköri CO₂ szint ennyivel csökken), ha pedig melegszik az idő akkor fordított a helyzet (azaz: az oldott CO₂ „kipezseg” és a légköri CO₂ szint ismét növekszik). Tehát nem a CO₂ rángatja a hőmérsékletet; a hőmérséklet vezérli a CO₂ légkörbe-szabadulását illetőleg vízbe-oldódását…”

„Mivel nem hallottam még egyetlen klímatudóstól sem ezt az egyszerű tényt kiaknázni, sem hipotézis sem magyarázatként, mentegetőzésül némi további szószaporítással kell éljek. Mivel az óceánok felülete (amely a CO₂ beoldódási/felszabadulási kinetika fontos tényezője) valamint tömege (amely a tárolt kapacitásra nézve tényező) egyaránt hatalmas, e kiterjedt víztestnek nemcsak számottevő de meghatározó szerepe is lehet a légköri CO₂ szint beállításában. Kivált ha tudatosítjuk: a növényi-élettel bíró korokban (a fossziliák felhalmozódásának időszakait leszámítva) a második (folyamatosan-zajló) legnagyobb CO₂-forgalmú tényező (az asszimiláció vs. légzés/lebontás) gyakorlatilag nullszaldós…”

* Klimatológiai-körökben – még azokban is amelyek kételyeiket vetik fel a fő-sodorral szemben – gyakorlatilag rögzítésre is került: „The quantitative and mechanistic explanation of these CO₂ variations remains one of the major unsolved questions in climate research.” [Igaz, a forrás utolsó frissítése 2011ben volt.]

Ha valami olyannyira hely- és idő-független természeti-törvény mint a CO₂ oldékonysága a hőmérséklet függvényében, akkor nincs mit tovább kutatni ama elsőbbség tisztázása körül, hanem alkalmazni kell az idő-független tételt, s az eredmény kipotyog. Erre való minden tudományos tétel. Enélkül semmi – beleértve a múltat is, ahol nem voltunk jelen – nem lenne értelmezhető. [Legfeljebb „kutatható”. Na, pontosan ez megy most, igen sokfelé…] Ámha erre a klíma-addiktok azután is képtelenek hogy színpadaikon elismételgetik ezt a beoldódási-kipezsgési képet, akkor a nyertes elmozdulás legfeljebb abból adódhatna ha ezek valahova mind kipotyoghatnának.

5.) Ha már éppen hátramenetben vagyunk, érdemesnek tartom élesen megfigyelni a 2019. augusztusi előadás eme részletét (54:20-tól): „Mi volt a legnagyobb eredmény amit személy szerint én úgy vélek hogy az előző évek klíma-kutatásában a nagy áttörés? Szerintem a legfontosabb eredmény az az volt, hogy most már mindenki tisztában van vele…hogy nem fogunk semmit megérteni a klímából egészen addig, amíg nem tudjuk mi is történik az óceánok mélyében.”

A hűvösebb logikai-vizsgálat tévedhetetlenül kidobja: Jánosi Imre eredménynek tekinti azt, hogy nem tudunk semmit a történésekről. Mégpedig a legnagyobbnak, a legfontosabbnak. Nem szívesen térnék el afelé, milyen szájízt hagy ezek tudatában a többségben az, amikor a klíma-alkalmazottak egymásnak eredményekben-gazdag további-kutatásokat kívánnak.

Ha viszont empátiával közelítek újabb-irányba lóduló kutatási-álmaik felé, akkor elmélkedésre kínálom a következő útravalót: A Nagymesterek mostani szentenciái szerint minden eddigi eredményt felülírhat az óceánok ~3700 m átlagmélysége. Ugyanis az óceánok felső 2 méteres rétege is annyi hőenergiát tárol, hogy az pariban van a légkör által felvonultatott összes tartalékkal. S ekkora mélységű kutatás bizony nemcsak türelmet igényel. Alábbi jelzésem abban a távoli időpontban lesz elnapolhatatlan, amikor az óceán-felderítés grandiózus tette fölött szelik az ünnepi-tortát. Ekkorra megkerülhetetlen lesz szembesülni azzal, hogy a Föld méhe – melyben izzó kőzetláva s olvadt vasmag kavarog – esetleg melegíti alulról, a földkérgen keresztül, az óceánok fenekét. S akkor majd a 3700 méteres óceáni átlagmélység bolhafingja fog szembefeszülni 3700 km rádiuszú tűzforró anyag még kalkulációba veendő hatásával…

Hogy mily meggondolások vezették Jánosi Imrét azirányba, hogy az eredményesség múltév augusztusban felmagasztalt vénája helyett 2020. januárjában egy szerényebb tartalommal béleli ki mondandóját, maradjon az Ő titka. Lássuk inkább, mi épülésünkre szolgál e csere:

Az ábrához fűzött magyarázata burkoló-idomai (rövidre vágva) az alábbiak (52:40-től): „A légköri relaxációs idő”; ami hiányzik „az egy óriási nagy hibakorlát”; „Erről ugyan kevés a mértékadó információ”.

6.) Az íj túlfeszítése helyett inkább egy leeresztő-csatornát kínálnék – nemcsak e diszkusszió zárásához. Midőn a klíma-modellekről esik az előadásban szó [amikről már tudjuk, hogy azokat frissíteni kell majd az óceánok teljes mélységeire vonatkozó felderítésekkel – mielőtt a figyelem teátrumában színre nem lép a Föld méhe is], az eredményesség tekintetében a mutatók verbális minősítése az alanti ábrához rögzítetten az alábbi:

Pontosítottabb kontextusban 50:05-től: „Ha ennyire rosszak ezek a modellek, akkor miért ezeket használjuk? Hát erre a válasz egyszerű: mert nincs más.”

--------------------------------

Ezzel a fegyverzettel s inspirációval ballag előre a köztiszteletben álló klímatudorok közössége. Át lehetne gondolni: tapsot, támogatást.

Van ugyanis olyan probléma körülöttünk, nem is egy, amely sokkalta nagyobb, és ráadásul valósabb mint a fentiekben megpiszkált. Ám e piszkáló-piszmogás elvesz forrást, figyelmet, levegőt, mindentől. Beleértve a reálisan fenyegető ám megoldható problémáinkat. Mint amilyen a vizeink elszennyezése, vagy vízhiány generálása potenciális források ellenében, vagy talajaink tönkretétele folyamatos félre-menedzseléssel.

Mindre lenne már ma is megoldás. Csupán alapos szemléletváltást kívánna. Kutatási-prioritások szintjén, az oktató-brigád átrostálásával, az akadályozó jogi-környezet visszaszorításával, és a döntéshozók mellé szakmai-segítség rendelésével.

Egy ilyen éppen aktuális teendő, a Gyálai Holt-Tisza rehabilitációja kapcsán végzett feltárásom fogadtatása egyben indikátor is az állapotokra: Halotti-beszéddé porlad, avagy mintául-szolgáló projektté avanzsálódik?

Összegzésképp: mint láttuk, a globális klíma körüli tutyimutyizás tétje annak a papír-zizegésű igazolása, hogy vajon emelkedett-e a hőmérséklet ~150 év alatt mintegy ~1,5 ^oC-t vagy sem?

Ami ezen felül marad az riogatás az üres szavakkal.

Ezzel szemben áll az, hogy a meddő LOKÁLIS klíma-latolgatások helyett a figyelem végre erre koncentrálódhasson:

·       Milyen változások eszközlendők ahhoz [Hazai közegben], hogy a közel 80% humusz-veszteséget elszenvedett termőtalajainkat visszaállítsuk eredeti termőállapotukba? – A választ és a módszert a Vízgazda és a TMMG kombinációja adja. ·       Hogyan előzhetjük meg víztesteink további állapotromlását? – A válaszokat a Vízgazda fejezetei tartalmazzák. ·       Miként kerülhetjük el adott víz-átvonulásaink birtokában a kiszáradás vagy  sivatagi-jövő fenyegetéseit? – A megoldásokat a Vízgazda és az Ökotáj szemlélet kínálja. A  REALITÁSOK  alapján

A nevesített 3 gondolati-iskola összefüggéseiről pedig a REND c. írásom ad igen tömör összegzést.

[Jelenleg egyik sem befogadott a közgondolkodás rendszerébe.]

Dég,   2020. január 25.     Fuggerth Endre

kattintással vissza a Tartalomra