A Tudomány Mítosza[1]
figyelmeztető párhuzamban
Beck Mihály: Tudomány – áltudomány 1977-es művével
Ha az emberfia
a Tudomány anyaga körül bóklászik, óhatatlan hogy időnként ne kényszerülne
kapcsolatba lépni a területen szorgoskodók egyike-másikával. Ami három
alapesethez vezethet: válaszadáshoz, elhárításhoz (melybe
belefér a lekezelés is), és válasz-nélkül hagyáshoz.
Válasz esetén
a kapott-tartalom mentén lehet tovább-szőni a gondolkodást – bár ez még
korántsem garancia az érdemi-párbeszédre[2].
A másik két kimenetel effélére nem ad alkalmat. Arra viszont ekkor is van mód (igaz, jóval több munkával jár) hogy
felderíthessük a nem-nyilatkozó esetleges-megnyilatkozása várható
érdemlegességét. Mégpedig azáltal, hogy időt-energiát szentelve betekintünk az
illető publikációiba [amire
hatékony táv-bepillantást kínál az internet], s az ott sorakozókból
próbálunk fogódzókat találni színvonalhoz, minősítéshez. Ami persze nem könnyű
feladat, kiváltképp ha a fellelt anyag a felderítő számára „testidegen”; de
ekkor is, pl. az (ön)ismétlő cikkek sokasága valamint az előbbre-haladás
képtelenség mint eredményességi-mutató gyakorta már a cikkek címeiből és
évjárataiból is elemi-erővel köszön vissza. Tettem már kényszerű-kitérőként egy
ilyen hosszabb utazást[3],
valamint egy polémia elgennyedése „ápolási-munkálatai” is megkívántak egy
efféle kitérőt[4],
de azóta is hasonló-szondázások sokasága erősítette meg bennem, hogy a publikálj
vagy pusztulj[5]
zászlaja és vezényszava alatt egykor indult mozgalom mára mily óriási eróziót
végzett a Tudomány területén – ahol a régebbi nagytudású és hangyaszorgalmú
tudósok előrevivő-munkálkodásai helyett ma hangyatudású nagyszorgalmú egyedek
irtózatosan-megnövekedett serege álldogál.
Akikre ugyan (egyedenként pláne) szót kár
vesztegetni, ám a jelenség néminemű elemzése megér néhány gondolatot – már a
kitalálandó és véghezvihető kezelés, a (mind-szűkebb reményű) kilábalás okán is.
I.)
Tapasztalataim
leszüremléseként meglátásaim a következők:
Tap.1) Az alkalmazkodó karrieristák [korlátozódjunk itt a
Természettudomány területén élősködni kívánó alfajra], rég felismerve az
Akadémiai-bejutás kritérium-rendszerének a triviális-hibáit, ezekre
rájátszva, százszámra szarják a publikációnak-titulált tartalmilag üres,
értelmileg fogyatékos-számba menő dolgozatokat. Melyekkel iszákjukban a Világot
járják közpénzen-konferenciázgatva, ülepük alá tolva pedig nagy-izgatottan
számolgatják: mikor éri el a dolgozataik száma azt a bűvös-határt, amikor a
telefirkált-árkusok vastagsága őket végre a fényeskedő és privilegizált MTA-tagság magaslatára emeli.
Ezen általános-recept széleskörű-gyakorlata elterjedtségét
megkérdőjelezők joggal mutathatnak ugyanakkor a tényre: léteznek olyan MTA-tagok [alkalmasint tényleges eredményeket felmutatók is],
akiknek a publikációs-listája az a-egyedekénél jóval rövidebb, mindössze a
háromjegyű számok alját nyaldossa. No most, hogy ez vajon garancia a tartalmak
érdemlegességére nézve is, arra nézve kockázatos lenne sarkalatos-tételt
hirtelenjében megfogalmazni. Mindazonáltal, hogy az ingoványos-talajú érvelések
mellett legyen azért fogódzó, hoppsza itt egy a tételhez közeli sejtés,
mely egyben kapaszkodóul szolgálhat további-konklúziók rögzítéséhez. Ez pedig a
következő:
A kísérletes-tudományokra szűkítve a kört (a
gender-tudományok tehát egyelőre járhatják a Vitus-táncukat)
elmondható, hogy 150 eltérő-tartalmú fajsúlyos önálló-publikáció az egyed 25-75
év között töretlenül ívelő kutatói-pályáján ha létrejön, akkor átlagban 4 hónap
alatt kell a dolgozatba-rögzített eredmény megszülessen, percnyi szünet nélkül.
· Ha szimultán folyna több
témában a munka, akkor sem jut az egyes tételekre több idő,
hiszen e hosszabb periódus alatt is csak megosztva, bizonyos idő-töredék jut
egyre-egyre.
·
Ha többen [n]
osztoznak a szerzőségen, akkor ugyan a kísérletezésre+kidolgozásra
n*4
hónap jut; ám ha ebben minden szerző aktív akkor a fenti-eset mérvadó,
ha viszont nem akkor mi indokolja az illető szerzőségét?
Ez egyben azt is jelenti, hogy mindössze e kurta 4 hónap áll az
ambiciózus illető rendelkezésére ahhoz, hogy leendő tudományos-cikkét
megalapozott kutatási-tartalommal feltöltse.
A régebbről már ismert tervgazdálkodás-területén efféle
határidős-modell akár működhet is. (Bár, azóta már rögzíttettek [sajnos, csupán vissza-mutatólag, és pusztán a politika téren]
óvatosságra intő tanulságok.) A baj ott honol, hogy a kutatói-véna és a
sztahanovista-mentalitás nem-igazán összeegyeztethető. Amennyiben e
produkciós-ráta hosszabb-távon mégis sikerrel tartatik, amögött
szúrópróba-szerű belemenésekkel kimutatható a beltartalom eredetiségét nagyban-felülíró
termelékenységi-ösztökélés, melyhez komplementáltan párosul a
bolhafinghoz-iteráló nagyságú/érdemlegességű újdonság-tartalom.
A vonatkozó aktuális tétel
egzaktan-formulázott bizonyítását valamint tömör verbális pontosítását, az
ezzel-járó érdemrendek és kitüntetések átvételével együtt, az utókor
gondolat-gondozó elhivatottjaira bízom. A következmények legsúlyosabbikát
azonban nem szabad szem elől téveszteni.
E semmiből a semmibe tartó dolgozat-áradat Amazonas-méretű folyama
irdatlan erővel erodálja a mítoszoktól és tévhitektől nagy-nehezen leváló és
kilábaló Természet-tudományokat, miáltal e ritka és becses érték a társadalom
egyedei többségének a szemében ismét az eldobható-szemét nívójára
értéktelenedik. Azaz: a törtető-serénykedők saját értéktelen-pepecseléseik
sokasága előtérbe-tolásával magát a világosságot-adó tudást e ráhordott
szeméttel lenyomva szorítják a feledés-gödre aljára, párhuzamosan megteremtve a
lehetőségét hogy a szemétdombjuk bűzölgő-likacsaiból újra elő-piperkedjenek a
restaurált és kor-divatra felcicomázott fél-,
már nemfél- és ál-tudományok. [Valamint az ezekre-alapozott diktátumok és kapcsos kiskáték, a
politika-csinálókon keresztül a világ minden pupákja számára. Ld. IPCC „Summary for Policymakers[6]”, és CO2 Bújócska[7] ref. 14]
Tap.2) Az eufémisztikus és
emelkedett nyelvezet fedezékében lopakodó primitív szófosásból álló publikációk
hathatós-vértezete a citátumok
sokasága. A cikk-alji citátumlista hosszúsága azt sugallja, hogy a fölötte-levő
zagyvaság ellenére a dolog valahol mély-értelemmel bír, mégha annak nyomai a
cikkolvasónak nem is mutatkoztak. Ezt a hiedelmet eloszlatni rendkívül
fáradságos. Ehhez ugyanis hozzá kell férni a citátum-lista összes cikkéhez és
átrágni mindegyik tartalmát, majd így járni el azok citátumlistáival is… –
miközben lankadatlanul figyelni kell arra, hogy történt-e egyéb is mint a
citálók egymás munkáinak a körbe-citálása, valamint hogy bővült-e, haladt-e,
konkretizálódott-e az idő-előrehaladtával az ürgetett-tartalom mögötti
tényanyag. [Efféle
„kirándulások” színesítik (ha úgy tetszik: nehezítik) a könyveimben megtett
feltárások zömét, bemutatva érdemeket és érdemtelenségeket egyaránt.]
A)
Tartalmi-szempontból tekintve, a citátumokkal való élés egyik visszássága mára
az, hogy a cikknek a citált-művekkel gyakran nincs semmi kapcsolata. Ha mégis
van, gyakori hogy a kapocs pontos-mibenléte szinte-kinyomozhatatlan. Az ugyanis
nem tekinthető érdemi-hivatkozásnak amely egy partikuláris-részlet
alátámasztására vagy előzményére rámutatandó egy többszáz-oldalas művet jelöl
meg, hiszen az nem igazít semmilyen-módon útba. (A „keresd ha
nincs jobb dolgod”, a „bízz benne hogy nem lódítottam”,
a „hidd el vakon hogy a gondolati-kötés cikk és
citátum között oly tökéletes hogy párja nincsen” újdonat-elemek ugyan
meghökkentők a tudomány lapjait régebb-óta böngészők elvárásait illetően,
mégsem sarkallnak sokakat az ellenőrzésre.) Az effajta hivatkozás akkor
is pontosító-elemekkel kellene bővüljön ha az idézett-hivatkozás
kevésbé-terjedelmes, pláne ha az témájában szerteágazóbb mint az amelyik rá
hivatkozik. Elegendő [szűkítő-elemek
(mint
fejezetcím stb.)
megadása nélkül] csak akkor lehet, ha az adott-citátumból
pontosan-idézett szöveg-részlet segíti a citátumban a nagyobb-szövegkörnyezet
meglelését.
Amit az internetes-megtekintésű cikkek esetében érdemben lehetővé
tesznek a beépített kereső-funkciók
EZ
az a technika, amivel az írásaimban-idézett állítások fellelhetők a
megjelölt-citátumban; emiatt a gyakorta látszólag-fölösleges kettőzés az
eredeti-szöveg és annak fordítása ill. magyarázata közreadásával.
Nos, ez is
gátja lenne annak, hogy feltárásaim az un. peer-reviewed
folyóiratokban valaha is közlést kapjanak – amihez egyéb-vonatkozások miatt sem
kívánok igazodni.
B)
A jelenkori citálás másik jellegzetes sajátsága az, hogy említésük teljességgel
öncélú. Ennek okai az alábbiak:
a) Számuk felduzzasztásával ezt a
látszatot kelteni: mily rettentően alapos/körültekintő az épp-közölt cikk. Ami
ezáltal a mélyenszántóság látszatát is kölcsönzi – holott gyakori, hogy szinte
az összes „tudomány” a citátumokból ügyesen-kiemelt részletekben van, s a
cikknek azokon túl saját-anyaga szinte nincs is. Eltekintve a lezáró
indikációtól, mely jobbára ekként fogalmaz: A
területen további kutatások
szükségeltetnek.
Ami a tettek mezején nem más, mint eufemisztikus óhajtás hogy a
finanszírozó-tőgy közelében maradva regisztráltassék a team/intézmény kuncsoráló/várakozó-jelenléte.
b) Alkalmas hely a citátumlista arra is
hogy a szemfüles publikátor:
i) a saját elfekvőségeire utaljon,
ii) ápolja ez udvarias gesztussal azon
pozícionáltakkal (laborfőnök,
témavezető, intézmény-igazgató) valamint más-szerzőkkel és potens-illusztrisakkal
a kapcsolatokat, melyek segítségével előtte konferencia-részvétel és külhoni-meghívások
nyílnak, vendég-professzorsági szálak szövődnek, az előbbre-jutás garanciájának
maximalizálásához.
c)
A szemfüles szerző b)i) opciójával és b)ii)
viszonzási-gesztusaivak élve előkelőbbre igazíthatja önnön
teljesítmény-mutatóit [citation index, h-index].
Fenti tényezők
együttes-fellépte perspektivikus-távlatban már elegendő kellene legyen a
szemétbedobáshoz; ha lehet cikket és szerzőjét egyaránt.
Tap.3) De talán ezeknél is
nagyobb baj a tudományos-kommunikáció terén az, hogy:
a) Rendszerint nyoma se található
„építkezésnek”: se az adott cikken belül, se cikk és annak témabeli következő-cikke
között.
b) Mára a közlés egyedüli-garanciája abban áll, hogy a dolgozat igazodjon
a megkövetelt és fixált közlési-elrendezésekhez. Ha ennek eleget tesz, akkor
nemritka hogy [észleletlen
ill. megkérdőjelezetlen] blőd
hibával is átmegy a közlésbe.
c) A már közlést-nyert tartalmak
bárminő-részletére vonatkozó kritika közlésbe-fogadása pedig mára teljességgel
eltűnt; olyannyira hogy még a rikító-hibák is ott fényeskednek leközölve,
örök-időkre, s citálva azóta is szem-behunyva egyre-másra, minthacsak bálványok
lennének.
II.)
Az
objektivitás megköveteli annak a vizsgálatát is, hogy a bemutatott-helyzet
vajon csupán az én dramatizált láttatásom-e [akinek „úgyis mindegy”, hiszen félig-meddig
ön-elhatározásából lépett visszább az „aktív-tudóskodástól”], avagy az
tényleges valóság. Az írásaimban nyelvileg is időnként robusztusra sikeredett
szentenciáim mögött ugyanakkor reflektorfénnyel-megvilágított idiótaságok
elképesztő-sokaságát is felvonultattam – ami matéria lehet a latolgatáshoz. Az
objektivitás erősítése követelménye okán túl is időszerűnek érzem hogy egy
feledésbe-menő munkára is felhívjam a figyelmet: Beck Mihály vékonyka ismeretterjesztő-kötete már 1977-ben
feszegette ugyanezt a témát.[8]
Engedélye nélkül ugyan, de nagy tisztelettel emlékének és megfigyelései
értékének, alant több idevágó megállapítást idézek művéből:
BM.1)
„A tudományos kutatás
szenvedélyből
foglalkozássá polgárosult.”
Kétségtelenül innen indul minden baj, ez a mind-lendületesebb
degeneráció gyökere.
Ahogyan
régebben a jogi-pálya kínálta automatice az unalmas de erőfeszítés-nélküli
megélhetést,
Önmagán is segítve azzal, hogy gerjesztve a perlekedési-hajlamot
magának matériát termelt. Amit ráadásul [a menetközben-kitermelődött furfangok-serege
törvényekbe-rögzítésével] évekre de akár nemzedékekre-nyúló procedúrákra sikerült elhúzni.
(Irodalmi-példa [egy „kiugrott” patvaristától]: Kárpáthy kontra
Kárpáthy per.)
úgy néznek ma
elkényelmesedve különféle-hivatalok után a fizikai-munkát már kizárólag
erőgépekkel-végző társadalom erőkifejtő-foglalatosságai alól felszabadult ill.
mentesült milliói. Akiknek széles-kaput nyitnak és befogadást kínálnak (nemritkán
hírveréssel-toborzással párosultan) a párhuzamosan-kitermelődött Bürokrácia
szerteágazó-intézményei, melyek egyik ágazata a sajátos-respektust is biztosító
tudományos-intézményi hálózat felépítménye.
A rendszert alakító láthatatlan-karmester ilyen-olyan kurzusok lepapírozott-elvégzése
után e tanoncokat alkalmazásába vonja, ahol a fizetéssel-járó alkalmazottság kimondatlanul
is alkalmazkodást kíván. Megmondják vagy előírják nekik hogy mit csináljanak, meg
azt hogy mi az elvárás. Ekként születnek a gyógyszermolekulák, a háztartási és
élelmiszeripari vegyszerek, pipereszerek és egyéb xenobiotikumok tízezrei –
amik áradásszerű-terjedésének bokros-következményeit vizsgálja azután a
lelkiismereti-glória villogtatásával forgolódó másik alkalmazotti-csoport… [hogy csak a kémia
segédletével véghez-vitt feleslegességeknél és érdektelenségeknél maradjak].
Mert a kutatás CSAK
AKKOR bírhat értelemmel,
ha annak tárgyát és irányát a kutató választhatja meg.
Persze, nem akármilyen: akinek az ambíciója nem az előmenetel hanem a
megismerés; akinek ehhez affinitása van; aki ismeretekkel jól-ellátott,
és aki intuícióval is meg önkritikával is bír.
Régebben az effajta kvalitásokat az anyagi-függetlenség és a
kellő-neveltetés ágyásai biztosították. Rendszerint a vagyonosabb-réteg
intelligensebbjei közül kerültek ki a tudósok, akik tehát nem kuncsoráltak a
kutatásaik finanszírozásáért. De akik áldozatokat hoztak érte, vállalva akár
anyagi-romlást és egészségkárosodást is…
BM.2)
„Az előmenetel
feltételévé vált a tudományos eredmények elérése helyett… a rendkívül félrevezető dolgozatszám.”
No comment, ref.1 olvasatán
túl.
BM.3)
„Nőtt az értéktelen vagy éppenséggel hamis közlések
száma.” Az 1977-es verdikt mögötti kvantitatív-mutatót ld. BM.7) pont alatt.
Mára e kijelentés így is fogalmazható: Keresendő az a dolgozat
amely tárgya érdemi-vonatkozásra irányul, s amelynek eredményeire támaszkodni
lehet (folytatólagos érdeklődés esetén).
BM.4)
Ez a pont mélyre nyúl, élve-boncol, világos konkrétumok mentén mutatja a
nagyfokú ellehetetlenülést.
i) A megnyíló
lehetőségek hatására: „A modern
kutatási módszerek alkalmazása természetesen megnövelte a vizsgálatok
hatékonyságát. Olyan adatok birtokába jutunk segítségükkel, melyek korábban
szinte elképzelhetetlenek voltak.”
EZ JÓ. Néhány zseni munkája által kitermelődtek olyan eszközök és
technikák, amelyekkel 5 tompa érzékszervünk érzékelési-határa mérhetetlenül
kitágul, valamint amikkel ügyetlen kezünk bumfordi-mozdulatai ellenére a
molekulák-szintjén is nagy-precizitással vagyunk képesek mozogni.
ii) Ezzel beindul a felszínes-feleslegesség áradata: „A különböző nagyműszerek alkalmazásának azonban káros
hatásai is vannak. Egyrészt rendkívül egyszerűvé
teszi a tudományosan nem motivált, de
látszólag mégis korszerű kutatást:
az új műszerrel megvizsgálnak minden kezük ügyébe kerülő anyagot. Ez önmagában
még nem káros, de gyakran vezet felesleges, senki által nem igényelt és alkalmazott
adatok meghatározására és közlésére.”
Innentől jön a visszaélés, csőstül. A létszámában
mesterségesen-feltornászott csorda [BM.5)] elkezd barmolni
ezekkel. A következmények: Cikközön-lavina a nagyműszerek jóvoltából –
nuku-tartalommal. Amiket senki nem kért, és jószerivel senki nem fog használni.
Mert nem is lehet: átgondolatlanul, sietősen végzettek [BM.4)iii)], emiatt
használhatatlanok [BM.7)], elméleti-vonatkozásban pedig hoznak
egyfajta speciális-zártosztályi szintet [BM.4)iv)].
iii) Ami hozza magával a slamposságot:
„Mivel pedig a műszer birtokosa tart
attól, hogy a műszer terjedésével többen is bekapcsolódnak a vizsgálatokba,
szeretné „letarolni” a lehetőségeket, a méréseket gyakran
nem a megfelelő gondossággal végzi.”
iv) Aminek gyümölcse az értelmetlenség
zsákutcája: „Másrészt viszont a bonyolult műszerek
alkalmazásával végzett kutatások során óhatatlanul megnő a távolság a kutató és
a vizsgált rendszer között. Nehezebb észrevenni,
hogy valami nincs rendben, a mért mennyiségnek nincs meg a fizikai értelme,
vagy nem az, mint aminek gondoljuk.”
Eljut a delikvens arra a
peremre [gyakorta
anélkül hogy észlelné] ahonnan
már nem látja át hogy mit is mért; aminek velejárója hogy képtelen értelmezni a
mérést.
BM.5)
A degeneráció gyökerére világít rá ez a megfigyelés: „Viszonylag nagy számú kutató nincs tisztában a tudományos kutatás elemi módszertanával. Ez részben ugyancsak a tudománnyal
foglalkozók létszámának ugrásszerű növekedésével függ össze.”
Hozzátenném, hogy a módszertan ismerete sem abszolút-biztosíték az
érdemi-kutatáshoz: Az épkézláb-módszertan garatába hányt ocsú sem válik értékké
a kimenő-toroknál. Az ocsú egyik speciális-fajtája az, amikor már a
kísérleti-felállás elhibázott. Több példával is illusztráltam ezt az
ökológiai-veszélyek körül toporgó publikációkban: egyik a vád megalapozásához
akkora glifozát-dózist alkalmaz amihez a legtúlzóbb-gyakorlat sem ér fel, csak
hogy kimutathasson egy megemelkedett-szintű giliszta-halandóságot[9];
egy másik a szer-felszívódás veszélyét kívánja demonstrálni 45-napos növénykék
szövetei utóelemzésével, figyelmen kívül hagyva a tényt, mely szerint a
felnőtt-növény differenciálódott-szerveiben alapvetően-eltérő az asszimilátumok
eloszlása[10]
– aminek vonzatai a felvett testidegen-anyagokra meglepő koherenciákat mutatnak[11].
Általánosabban fogalmazva: a sikeres
kollokváláshoz ugyan elég lehet az ismeretanyag a fejben, a kutatáshoz viszont ennyi
édes-kevés. Az egyetemre-vonulók hada hiányosan-felszerszámozott a logika
eszközeivel és járatlan az alkalmazásaiban. Itt-ott helyes következtetéseik nem
lesznek elegendőek a komolyabb elme-túrákra; a szaporodó-ismeretek
kavalkádjában ténferegve önfeledten nyúlkálnak a felhalmozott-portékák közt, a
bőség zavarában fogalmuk sincs arról hogy miben áll (és mihez kellhet) a teljes-eseményrendszer; amire ha
nincs rálátásuk diszkusszióra sem képesek; aminek a hiánya meg a
visszacsatolt-ellenőrzés elmulasztását hozza. Rövidebben-szólva, a módszertanon
túl a BM.1) alatti kiemelésem kritériumai összességének is
teljesülni kellene.
Ami a „létszám ugrásszerű növekedése” haszontalanságát illeti, két
autentikus észrevételt idéznék, az egyik egy királyi-fenségtől, a másik az ELTE
Oktatási-Bizottságában hangzott el:
·
„Az a felfogás, hogy az egyetem csupán az
állam jólétét növelő eszköz,
a felsőoktatást a marha-tenyésztés
szintjére redukálja.”[12]
·
„Elvben egyszerűen növelhetnénk a méreteket…
csakhogy… az országban csak adott számú műszakilag intelligens ember van.”[13]
BM.6)
„Lényegesen lecsökkent a
kritikai szellem színvonala.”
Az elmúlt közel 50 év alatt ez annyiban módosult, hogy mostanra nem is
a tudományosság hanem az épelméjűség forog kockán, amennyiben a közléssel
kebelre-ölelt degenerációra már rámutatni sem lehet. Eljutottunk ugyanis odáig,
hogy ha valami közlésben már megjelent azt csupán citálni illik. Elemezni sem
szokás; állításait ill. eredményeit megkérdőjelezni udvariatlanság-számba megy;
nyilvánvaló tévedéseit és elírásait akárcsak fals következtetéseit ill. számításait
kijavítani vagy a Világ elé tárni akkora otrombaság hogy hely effélének végképp
nem adatik. Mindezek konfrontatív-észlelése bármely komolyabb-igényű
átfogó-feltárást kisebb-nagyobb mértékben elbizonytalanít. Ennek okán éppen az
áttekintő-cikkek műfaja lehetne az, amely szabadalmat kaphatna a megkésett-korrekciók
megtételére. Azonban amíg ezeket is olyan elmék írogatják akikről kimutatható
hogy előzőleg kontármunkákban jeleskedtek, addig a review műfaja is
inkább a revük felszínes pávatoll-ringatásához hasonlatos semmint a
tudományosság felé konvergál.
A kritikai-szellem mélyrepülése ekként visszaköszön minden
hibával-terhelt cikkből, hiszen az átment azok kezein, akiknek az a feladatuk
hogy elméjük latba-vetésével kiszűrjék a hibákat s ezzel megelőzzék hogy ilyen
dolgozatok bepettyezhessék a Tudomány renoméját. Míg a kritikai-szellem
passzív-bukdácsolásának panoptikuma nyitott a folyóiratok elszánt böngészői
számára, addig a színfalak mögé csak alkalomadtán adatik lehetőség
bepillantani. Mivel az ottani bennfentes-műhelymunka ritkán lát napvilágot,
érdeklődésre tarthat számot az alábbi 3 eset, amikre személyek és életutak
ismeretében nyílott módom rálátni:
·
Miskolczi Ferenc cikke megjelenése
kálváriáját másutt részletesen taglaltam.[14] Esetében még az is
nyomonkövethető, hogy a kitartó-erőfeszítést követő közlés sikere után
ostorcsapásúra intenzifikálódott a máshol szemet-hunyó szunyókáló kritika.
Azonban ez nem az a kritika amire komoly-ember visszacsatolásként vágyna: itt a
számonkérés nem peer-reviewed típusú
köntös mögül érvel és faggat, hanem pancsermódra sütögeti el vádjait ahol csak
teheti.[15]
·
Országh József próbálkozása, hogy néhány
korábbi „rutin-tartalmú” cikke mögé elhelyezze a [később Vízgazda-rendszer
névvel illetett]
hallatlanul-újszerű összefüggéseket tartalmazó [és az emberiség jólétét közvetlenül-érintő] teóriája rövidebb
summázatát, azzal a célzattal hogy azt nemzetközileg-jegyzett
szakmai-folyóiratból ismerhesse meg a világ, szintén hajótörést szenved.[16] Ő ezek után a
hatékonyabbnak ígérkező, a közt közvetlenebbül-szolgáló utat választotta:
ismeretterjesztői-szintre redukált anyaga azóta 7 nyelven szabadon
hozzáférhető.[17]
·
Végezetül hadd hozom ide az esetet amelynek érintettje, bennfentes-ismerője
vagyok. Midőn a gázkromatográfia multi-dimenzionalitására ablakot-nyitó
dolgozatom fölött 30 csöndes év eltelt, s a kompetitívként-hirdetett technika
egyik művelője és fő-teoretikusa kénytelen-kelletlen negatív-mérleget vont a
regnáló-módszer felett[18], úgy éreztem helye lehet a
megszólalásomnak – amiben (a módszeremre-vonatkozó szükséges visszautalások mellett) egyéb általuk megtett
kijelentések hibás-voltára is fel kívántan hívni a figyelmet. Nos, hogy kissé
könnyebb legyen a dolgom – s mivel nyugdíjasként már a közlés
adminisztratív-oldalához szükséges affiliációval
sem rendelkezem – hazai-folyóiratba küldtem el a rövidke dolgozatot. Ahonnan a
mismásoló harmadik bírálón túl két elutasítás érkezett. Az egyik fő érve abban
merült ki, hogy ami már 30 éves az csakis túlhaladott ócskaság lehet. [Nem tudom hogyan fogadnák
ezt az érvet a hieroglifák megfejtésével foglalkozók.] A másik elúzívabb indoklást
keresve ekként nyilatkozott: „túl bonyolult gondolatsor”. [Amire csak ezzel
reflektálnék: kinek-kinek.]
BM.7)
„…az adatok [komplexek
termodinamikai-stabilitását jellemző egyensúlyi-állandókról van szó] részletes
kritikai elemzése arra a megállapításra vezetett, hogy az irodalomban
közölt állandóknak legfeljebb 20%-a tekinthető megbízhatónak.”
Kérdés: ezek akkor mirevalók? Mi a helyzet, amikor ezekből merítenek a
későbbi modellezők?
BM.8)
„Nagyon ritka ma már az a közlemény –
különösen kísérleti anyagot is tartalmazó – amelynek csak egy szerzője[19] van. A [visszás] helyzetet
legjobban a szakmai zsargon két erre vonatkozó kifejezése mutatja: „ráírja a
nevét” [felettes-pozícióból;
a közleményhez kevés vagy semmi köze, az illető publikációs-listája
hízlalásának a bevett-eszköze] és „beveszi a közleménybe” [rendszerint valamiféle
potentátot; a munkát elvégző ezzel megy elébe hogy cikke elfogadása kevesebb-ellenállásba
ütközzön, esetleg (karrierje, más-módokon) még hátszelet is kaphasson]. Ha [az efféle] általános
gyakorlattá válik, súlyos következményekkel jár a tudományos közérzet
megromlásában.”
Ma már rég nem csodálkozom hogy „vért kellett pisálnom” mire ifjú
debütánsként az első cikkem közlésbe engedtetett – a munkahelyi-alkalmazásom
beáldozásával. Kitűnő alapul szolgált ez ahhoz, hogy mélyében is átérezzem Miskolczi Ferenc hasonló lépését, midőn ő
2005-ben önként felmondta állását a NASA-nál.
Szűk 10 év után a második [mit tesz isten, szintén egy-szerzős] cikkemet már nem kísérte
munkahelyi-konfrontációból adódó hasonló-hátrány: azt egy menekülttáborban
„dobtam össze”, a fejemben s táskámban őrzött adatokból.
BM.9)
„Baj van a hivatkozási morál körül is.
A hivatkozásokban az egyéni
szempontok mellett sokszor érvényesülnek csoportérdekek, illetve olykor
politikai szempontok.”
Taglaltam Tap.2) alatt.
Beck
Mihály 1977-es megállapításai láthatóan félelmetes-pontossággal
csengnek össze az I.) alatt rögzített mai tapasztalataimmal. Ami tehát rendkívül
nehézzé teszi ma az őszinte elkötelezettséggel munkálkodó valódi-tudósok dolgát.
Olyannyira hogy lassanként el is tűnhetnek:
·
A kotnyeles-nyüzsgés hangzavarában lótó-futó
fehérköpenyesek sokadalmában rejtőzködő kevés túlélő farok-behúzva tesz-vesz,
ügyelve nehogy felfigyeljenek kívülállóságukra, mert akkor kirekesztheti a
többség őket onnan, ahol csupán nekik lenne szabad létezniük.
·
Aki pedig kényszerűségből vagy a Sors igazítása
folytán felvállalja az elkülönülés hátrányait, az felkészülhet az
agyonhallgatásra. Alkothat bármit és végezhet (helyettük)
bármily hasznos feltárást, dacból sem értékeli és olvassa azokat az összezáró
kongregáció.
2025. február 7. Fuggerth
Endre
kattintással vissza a Tartalomra
[1] Jelen írás az Állapot-határozók (539-543pp
in UVGK])alaposan-átdolgozott változata.
[2] Szemléltetésül
kínálom ehhez a 2024-ben lezajlott levélváltást Blumberg és köztem:
ld. a ZGC: Számadás írásban
[a Correspondence részeként].
[4] A „Glifozát pankráció” írásaiban [UVGK]
[5] A jelenséget már
1932-ben a tollára tűzte Coolidge:
Archibald Cary Coolidge: Life and Letters.
ISBN 9780836966411
Mai frissebb
áttekintésben:
· Folyóirat cikként: Publish or perish: Where are we heading?
by S. Rawat and S. Meena
J Res Med Sci. 2014 19(2): 87–89pp (https://www.ncbi.nlm.nih.gov/pmc/articles/PMC3999612/ )
· Könyv témájaként: Publish or Perish, Perceived Benefits versus
Unintended Consequences,
by I. A. Moosa, (2018 ISBN: 978 1 78643 492 0) 232 pp
(https://www.e-elgar.com/shop/gbp/publish-or-perish-9781786434920.html )
A dolog
eszkalálódását jelzi, hogy már (ingyenes) szoftver is létezik, amely ilyen név
alatt elemez
és vizsgálódik: https://harzing.com/resources/publish-or-perish
[6] https://www.researchgate.net/publication/216811760_Climate_Change_2001_The_Scientific_Basis
[Letölthető és ellenőrizhető: TÉNYLEG politikai, merthogy
hivatkozási-tételektől abszolúte mentes.]
[7] Ref.14 on
479p in UVGK (vagy
ref.15 in https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/co2-bujocska.html )
[8] Beck Mihály: Tudomány – áltudomány (Akadémiai
kiadó, Budapest 1977 ISBN 963 05 1257 2)
A szerző vegyész, területe a fémkomplexek és a koordinációs-kémia. (https://hu.wikipedia.org/wiki/Beck_Mih%C3%A1ly )
[9] Ref.21 és
elemzése a „Credo: Tudás és Tudós” írásban
(252-254pp in UVGK)
[ref.20 in https://szennyviztisztitas.blogspot.com/p/credodb.html ]
[10] Drogok:
Ártalmatlanítás (291-312pp in UVGK) Proof.7) E.)
pontja alatt részletezve, több eredeti-forrásra támaszkodva [https://utazasokavizgazdakorul.blogspot.com/p/drogok-artalmatlanitas.html]
[11] Talajtan (321-382pp in UVGK)
IV.)B.)2.) pontja alatt, eredeti-forrásból vett ábrával is
szemléltetve.
[12] Eredeti-szöveg: „The
conception of university as simply a means to enhance the prosperity
of the state reduces higher education to the level of cattle breeding.”
Forrás: 3
Faces of Wit: HRH Prince Philip; Sir
Winston Churchill; President John F. Kennedy,
by P. Butler, A. Sykes, I. Sproat, et al. (Published by Leslie Frewin, 1967)
[13] Ld. Kísérlet [95-103pp in Sz&V]
ref.14 alatt (forrás: A felsőoktatás
fejlesztése 2008-ig - Nagy Sándor )
[14] Rehabilitációt (401-406pp in UVGK)
[15] HuPCC [UVGK] 4.) és 6.);
A Mérleg-nyelve [UVGK] II.); finomabban érintve: Heti Hetesi [UVGK] III.)
[16] A cikkét
visszaküldő/elutasító szerkesztő szavai: „A Szerkesztőség ilyen-nemű
döntése akkor jön létre, amikor úgy tűnik, hogy bár a dolgozat
műszaki-értelemben vett korrektsége igazolást nyert,… ám mégsem találunk
nyomatékosító indokot arra hogy az közlést kapjon a Nature Climate Change
folyóiratban. Nem vagyunk meggyőződve arról, hogy esszéje elegendő
azonnali/közvetlen érdeklődésre számíthatna a széles-körű éghajlat-változási
szakmai körökben, amely igazolhatná a folyóiratunkban a megjelentetését.”
A szöveg eredetije: Országh József: A Víz és Gazdája (2019, Ekvilibrium)
[https://www.omikk.bme.hu/ 388.420] p566.
[18] Vonatkozó részletek
és pontosító referenciák: Miskolczitól
Országhig [548-552pp
in UVGK] III.)2.) alatt.
[19] Bár léteznek
emellett szóló érvek is. „Érdekfeszítő elemzést kínál ennek
kapcsán ama felvetés, vajon egy jelentős gondolat megszületésére és
kimunkálására egyetlen agy alkalmasabb-e, vagy mindenképpen übereli ezt az ha
többen „összedugják a fejüket”” indítással három érv merül fel, közülük az
egyik keletkezése ~1726-ra datálható.
Ld. a PMO-teória elővezetésében [41-42pp az (SzSzSzR)2 kötetben].
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése