Nap, Energia, Nemzet, Gazdaság…
(Négy Elem-i)
1.) NAP
Le kell rögtön az elején szögezzem: Nem
vagyok napenergia-ellenes.
Nagy butaság lenne ez akárki részéről is.
Hiszen a Nap hozzánk folytonosan
érkező energiája adja mindannyiunk számára a létezés szimpla lehetőségét is.
Szűnni nem akaró igyekezetünkben azonban, ami már-már tébolyszerű
megrögzöttséggel azt célozza hogy minden fellelhetőt kiaknázzunk (idestova
anélkül hogy a már megteremtett kényelmet jólesően élveznénk), s ezzel
párhuzamosan igényeink számát s fajtáit egyre csak növeljük, olyan végkifejlet
felé sodor bennünket ami ellen már figyelmeztető szót kell emeljek. S bizony,
ezek között ott sorakozik ez a mostani nagybani napelemes-őrület. Aminek a
hátulütőit, és egyben a tarthatatlanságát, professzionális energetikai
szakemberek hidegvérű precizitással kibontva már megvilágították, rámutatva a
károkra, költségekre, és rendszer-borulásokra[1], amennyiben ezen
irányzat erőltetése további jelentős teret nyerne.
Léhaságként a szemétre dobni ezt a
tudományosan is izgalmas és praktikusan is befogható technikai felfedezést (mármint
azt, hogy a Nap fénysugárzása
elektromos-energiává alakítható) persze maflaság lenne. Helyette, meg kell
találni a megfelelő alkalmazási helyét és körét. És senki épeszű nem fogja
vitatni, hogy pl. egy magányos tanyán, vagy az erdő sűrűjében, netán nehezen
hozzáférhető magaslaton, ez nemcsak kiváló de szinte pótolhatatlan segédlet
lehet azon komfortok biztosításához, amelyek alapvető kívánalmak lehetnek ott:
táv-kommunikáció, világítás. Hiszen a vezetékes ellátás kiépítése ezekhez a
távoleső zugokhoz nemcsak sokkalta költségesebb lenne, de éppenséggel a hosszú
vezeték miatt egyben rendkívül sérülékeny is. A lokális napelemes áram-termelés
installációjával járó egyszeri szállítás 20-25 évre garantálható problémamentes
áramellátásával nem vetekedhet a viharkároknak, fa-kidőléseknek,
ónoseső-ráfagyásoknak kitett, s ezektől sérüléseket illetve szakadásokat
szenvedhető hosszú és magányos villany-vezeték. Az áram termelődése és
fogyasztása közti irregularitásokból adódó energia-tárolás gondja is megoldható
kicsiben – amivel azután mint vésztartalékkal a hely gazdája kell ügyesen
beosztva sáfárkodjon.
A nagybani napenergiára történő
támaszkodás azonban éppen ezen a sarkalatos ponton bukik meg: lehetetlenség az
ütemezhetetlenül megtermelődő nagy-mennyiségű elektromosság tározása.[2] Vagyis: a nemzetgazdaságok energia-ellátását nem
lehet „átállítani” (miként azt a szerencsétlen vekkert[3],
oly sokáig borogatva több-milliárd földönfutó természetes bioritmusát
tök-feleslegesen)
az értelmetlen[4] és kivihetetlen[5] dekarbonizáció
média-csillogtatott fényárjában tündöklő, félrevezetően „zéró öko-lábnyomúnak”
beállított, napelemekre bazírozott rendszerekkel.*
* A „zöld-mázas”
beállítás pedig hamis; két okból is:
· A napelem-panelek
előállítása nemcsak magas fajlagos költséghányadú, de igencsak speciális
nyersanyagokat is követel: az un. ritkaföldfémeket. Amiből a feltárt és
hadrafogható ásványvagyon ~90%-a felett egyetlen ország diszponál: Kína.
· A panelek
amortizálódása ~20-25 évre tehető; ezalatt (egyre csökkenő teljesítmény
mellett) éppenhogy visszafizetik a beléjük fektetett gyártási + bányászati
költségeket.
Közbevetés:
Apropó, nemzetgazdaság.
Korunk készpénznek vett kényelmében vajon
hány hátradőlőnek jut eszébe megforgatni agyában: e két-komponensű
közgazdasági-miacsudához nemcsak a mindenáron hajszolandó gazdaság szükséges,
hanem a nemzet létezése is. Összefüggésében pedig csakis az utóbbira épülően az
előbbi; azaz a nemzet léte prioritást
kell élvezzen a gazdasággal szemben.
A lényeget tekintve tehát: Ha nincs NEMZET,* akkor az egész hóbelevanc
csupán kitaláció, erőltetett hegymenet, s nem bennünket szolgál. Hanem
játékszer, távoli és anonim kevesek kezében, minket bábuként mozgatva élethossziglan
a kifacsarásig, szolgálva a láthatatlanok érdekeit. Hasonlatosan egyfajta
értelmetlen és önfelszámoló körben-járatáshoz, ama közel 1 millió 1914-ben kiirtott
örmény mintájára.
*
Ezen pedig tevőlegesen, rendkívüli elánnal munkálkodnak különféle erők. Sokuk
fölöttünk, elérhetetlen magasságokban, onnan postázva az egyoldalú
elvárásaikat.
S a dolgok
megfontolt átgondolásával eljuthatunk oda is hogy észleljük: Nemzet létezett
gazdaság nélkül is. S tagjai nem voltak akkor sem letargiásan boldogtalanok.
Természetes iparkodásuk eredményeként lassanként gazdagabbak lettek javaikban.
De a nemzet még akkor sem szűnt meg létezni, amikor áldozattal s verítékkel
létrehozott javait tönkrevágta vagy elbitorolta egy-egy lavina-szerű áradat
(tatár, török), vagy éppen egy „felszabadító” birodalomba beolvasztani igyekvő
nyílt vagy burkolt kizsákmányolás (Habsburg,
Szovjet, Brüsszelita). Emiatt fontos alaposan átgondolni a prioritásokat:
1. NEMZET [ha
nem is a „leggazdagabbak” klubjában – kevésbé vonzva ekként az idegen heréket]
2. avagy Gazdagodás
[annak az oltárán, hogy engedünk a nemzet-romboló
nyomásnak]
S az átgondolás
vezérangyalaként elegendő a józanész és a megfontolás…
2.) VÍZ:
Ugyanezen vezérangyal – amely megmutatta
fentebb, hol is lehet a napelemes-elrendezés helye hasznos – könnyedén eljuttat
bennünket odáig is, hogy a vízi-energia direkt-hasznosítása őrlőmalmok
hajtására gazdaságosabb, mintha azt előbb elektromos-energiává alakítják majd
azzal végeztetik az őrlési-munkát – hiszen tudvalevő: minden átalakítás
veszteséggel zajlik.
Az emberiség hosszú, elektromos-energia
nélküli korszakaiban fel sem merült a vízimalmok szanálása – kivéve mikor az
agyalás magasabb fórumokra tevődött át. Ez történt a Monarchia Magyarországán is, 1860 táján, amikor a vasútépítés
lázában olyan nyomvezetésen haladt a megvalósítás, ami miatt az akkori Balaton vízszintjét méterekkel kellett
csökkenteni[6], hogy
kiküszöbölhessék a vasúti-töltés elárasztásának a veszélyeit.[7] S ennek a
szándékolt majd kivitelezett vízszint-csökkentésnek az előmunkálataihoz számolták
fel a Déli-parton a főbb uradalmi malmokat…[8] [Csodamód
érdekes lenne ma belelátni az akkori logikába: a vízimalmok kiesésével – az
elektromosság ipari-méretű megjelenéséig – ugyan mivel gondolták pótolni a
gabona őrletését? – Persze, tudjuk, a gőzgép (bár még korántsem a mai-vágyálom
szerinti dekarbonizált formájában) akkor
már létezett…]
Ez a közbevetés azonban nem a vízi-energia
ellen szól, ellenkezőleg. Hanem rámutatni: Mindig is voltak/vannak/lesznek
olyanok, akik bármi józan dolog ellen képesek ellenérveket felhozni [ebben
áll a helytelenül alkalmazott dialektika veszélye], s ha egyben
kezükben az irányítás, meg is valósítják a kerge ötleteiket.[9] – S az utókor
szenved a kártételektől és az állapotok visszarendezhetetlenségétől, midőn a
tények később visszaigazolják a negligált figyelmeztetéseket s a korábban
hibásnak bélyegzett pályát egyaránt.
Egy ideje ugyanis éppen a vízi-erőművek
léte körül zajlanak a legkitartóbb támadások. Ilyen érvekkel: „nem tudnak
szegény halacskák felúszni a gáton”; „eliszapolódik a duzzasztó feletti szakasz”;
„hogyan
reagál majd a gát a hirtelen árvízre”… Jelezve ezekkel, hogy a
duzzasztógát műtárgya által létrejött új körülmény olyannyira természetellenes
hogy az csak na. Megkísérlek alább ezekkel kapcsolatban némi fényt
felvillantani, más sarkokból. Maradva továbbra is rögeszmésen a józanész mellett.
a) Igaz ugyan, hogy
sem a Niagara- sem a Viktória- sem az Iguaçu-vízesésen nem
képes feluszikálni egyetlen hal sem, mindazonáltal a vízesés alatt és fölött is
van stabil és virágzó ökoszisztéma, hal-fajtákkal miegymással; megjegyezve még
hogy mindez az érintetlen Természet szerves
része. [Ha az aktivisták ezeket a „zúgókat”
óhajtanák kilaposítani távoli halszemű rokonaik számára, akkor
tábláikat/molinóikat szorongató kezecskéik munkára-fogásával arrafelé kellene
vegyék az irányt, nem pedig a metropoliszokban skandálva mutogatni magukat.]
b) A feliszapolódás
vádját azonban már komolyabban kel vennünk. Semmi kétség nincs ugyanis afelől, miszerint
a víz által erodált anyag hordalékának a kiülepedés-mentes tovaszállítása az
egyedüli biztos garancia arra, hogy a kontinensek eróziós-leépülése a lehető
leggyorsabban menjen végbe, a tengerek mélyébe sodorva annak minden anyagát.
Viszont, mindenfajta korholt kiülepedés ezzel a gát-nélküli szaladással
szembemegy. Azt, hogy a részleges kiülepedésből adódó haladék számunkra vajon
előnyös-e avagy a katasztrófák melegágya, latolgassa bárki. Akár ennek fényében
is: Ha egy hosszabbtávú monstre feliszapolódás nem zajlott volna le éppen a Kárpát-medencében, akkor ma egy széles
tenger víztükrén ringó sajkában csücsülve kellene megoldjuk mindennapjaink
gondjait.
c) A
duzzasztógátakkal létrejövő folyamszűkületek következtében előálló árvíz-levezetési
események kritikusabbá válását pedig tényleg nem vehetjük félvállról. Ezek
problémamentes kezelésére még az sem abszolút garancia, ha az osztrák-szlovák-magyar-szerb
objektumok vízügyi szakember-állománya összedolgozása a végletekig precíz és
betartott. Az érkező nagyvíznek ugyanis, hogy galibát ne okozzon, HELY kell. [A
klozi-módra kiügyeskedett tova-engedés a vízhiányossá váló jelenünkben már nem
is lehet megfontolás tárgya.] Mihelyst azonban ez a hely-igény biztosíttatik[10], egyszerre szűnik
meg az árvíz-veszély [hiszen az érkező víznek van hova
szétterülnie]
s mérséklődik a feliszapolódásból adódható „probléma” is [merthogy
a területileg többszörösére növelt széles befogadó immár teljes-hossza mentén
lassul az áramlás, s így a hordalék kiülepedése a teljes területen zajlik, nem
csupán a duzzasztógát fölötti szűkebb részen].
Duzzasztógátak
sorozatával megvalósított folyam-szakaszolással összekapcsolt helybiztosítás
lényegesen több érkező-víz hosszabb-idejű itt-tartására nemcsak a kulcsa, de az
egyedüli lehetősége is vízháztartási problémáink megoldásának. Túl ezen égető
gondok adekvát orvoslásán, mintegy mellékesen, még vízi-energiát is nyerhetünk
a Tervezet
elrendezése által. – Bármennyire is extravagánsnak tűnik elsőre a javasolt
nagyívű átalakítás, nincs épkézláb alternatívája
3.) SZÉL
A Nap
és a Víz után, ha most a Szél felé fordul a figyelmünk, akkor a
következőket tapasztalhatjuk. A szél-energia igába-fogása olyannyira az
előtérbe került, hogy az egykor még rangos helyezéssel bíró empíriokriticizmus a mai társalgásban
már szinte elő sem fordul mellette. S ez az előrerukkolás nem a középkori
obskurus Ǣolita szekta[11] újjáéledésének a
következménye, nem. Hanem egy kiszemelt molekulára mint főbűnösre felépített,
elszántan világpolitikai formálásban érdekelt felső-szerveződés erőszakos
direktívája. Jó lenne persze látnunk a doktrínális erőltetés mellett a dolgok
logikáját is, de leginkább a meghatározó fizikai alapokat. Például azt, hogy
vajon mennyivel hasznosabb illetve praktikusabb a szél befogása a víz helyett?
Mert:
· Abban a
tekintetben, hogy a víz csupán kötött-helyeken fordul elő míg szél szinte
mindenütt akad [már ha éppen nincs szélcsend – miként
hazánk több táján, igen hosszan], a szél tűnik nyerőnek.
· Ha viszont valaki
megpróbálna (csak csupán derékig merülve) vízben gyalogolni a Duna folyásirányával szembe [3,6
km/hr az áramlás sebessége középen; a széleken (ahol derékig ér a víz) pedig jóval
kisebb],
majd utána a parton ugyanilyen sebességű ellenszélben haladni előre, az képet
alkothatna arról, hogy melyik séta mekkora energiát követel. Nos, a kiaknázható
nyereség-különbség az energiák tekintetében pontosan ugyanennyi.
Röviden fogalmazva: a víz a szélnél
sokkalta sűrűbb, mint energiaforrás. Ebből adódóan, a jóval „hígabb” szél
energetikai-célú befogása a vízéhez képest csakis rendkívül pazarló lehet. Azt,
hogy ez a pazarlás milyen fázisokban (konstrukció, működtetés, szanálás) miket
eredményez, másutt már „kiszerkesztettem”; a kétkedő Olvasó legcélszerűbb ha
odalapoz.[12]
De itt is a kritikai-képhez tartozik az
hogy ne mulasszam el megemlíteni: a szél energiájának a közvetlen befogása éppannyira praktikus mint a régi vízimalmaink
funkciója. Létük ott (volt) természetes, ahol viszonylag állandó (és egyirányú)
széljárással lehetett számolni. A tengermelléki Németalföld szélmalmai az elektromosság előtti hosszú korban még
természetesek voltak…
Búcsúzás
Három „elemmel”
foglalkoztam fentebb – igyekezve nagyon, hogy az elmondottak megértése ne
követeljen többet mint 4-elemit. Az ebből faragható helyzeti-előnnyel adom át
innentől a szót az Akadémikusoknak.
Hogy találjanak fogást a mondottakon – vagy hogy feladják a fals állásaikat.
2020. szeptember 23. Fuggerth Endre
kattintással
vissza a Tartalomra
[4] Merthogy a légköri CO2
nem felelős a melegedésért. A mérési-eredményekre alapozott tudományos-tézis
kálváriája: https://hitelesseg-szakmaisag.blogspot.com/p/rehabilitaciot.html
[6] Aminek azután számos következménye
lett… De ezt – már ágas-bogas volta miatt is – másutt kell elmondanom:
[7] „Amikor a Déli Vaspálya Társaság 1858-ban megkezdte az Adriáig vezető
vasút pályájának építését, egy teljesen új probléma is felvetődött. Ugyanis
alacsony vízállásnál vásárolták meg a vízparti földterületet, s így
tulajdonképpen ártérre tervezték és építették a pálya első nyomvonalát, az
emelkedő vízszint a már elkészült pályaszakaszt 1860 és 1862 között
megrongálta, 1862-ben a tavaszi jégzajlás hatalmas, helyenként kétméteres
torlaszokat emelt, alámosva a töltést…” (https://web.archive.org/web/20140817084849/http:/www.historia.hu/userfiles/files/2010-067/Halasz.pdf
)
[8] Ligeti László: A Balaton szabályozása (Vízügyi Történeti Füzetek
7. Budapest, 1974) (https://library.hungaricana.hu/hu/view/SZAK_DUNA_Vtf_07_Balaton/?pg=41&layout=s
)
„a balaton-vidéki birtokok értékét … erősen
növelte a terület kisvízfolyásain létesült malmok sokasága. A terület
történetileg ismert vízimalmainak száma — melyek maradványai napjainkban, a
szemünk előtt tűnnek el! — 200‑on felülre becsülhető…” (p28-30)
„az egész [Sió] völgyön végig a malmok sok akadályt okoznak: Foktól a Sárvízzel való
egyesülésnél levő Székelyi malomig fennálló öt malom a víz esését nem kevesebb
mint 44 láb 9' és 7"-lal csökkenti” (p37)
„a tóparti birtokosokból alakult Balaton
Anyavízszabályozó Társulat (1842) … már 1847-ben lebontotta a Balaton-vízszint
leszállításának legnagyobb akadályát jelentő kiliti malmot és gátját. Ennek
hatására a tó vízállása ismét több mint egy méterrel (4 láb 8 hüvelykkel)
csökkent” (p47) – miután a [Sió]Foki-malom 1821-ben leégett, és ezáltal
megszűnt víz-akadályozó lenni.(p42)
[9] Eklatáns példája ennek az a
frissiben tudomásomra jutott „szenzáció”, amely szerint „Csizmadia Dóra, a SZIE Tájépítészeti és
Tájökológiai Doktori Iskola PhD-hallgatója hazánkban elsőként vizsgálta meg a fenntartható csapadékvíz-kezelés
módszereinek és eszközeinek városi alkalmazhatóságát a területhasználattal való
összefüggésben.” (https://ng.hu/fold/2020/09/14/a-nagyvarosokban-is-fontos-csapadekviz-felhasznalasa/
2020.09.14.) Mint
kiderül, a kutatómunkában mindössze „Szikkasztási, visszatartási és párologtatási
potenciálterületek” megállapításáról esik szó. [Hát, ebben,
lehetséges hogy az illető az első.] Ami azonban nehezen hozható bárminemű
köszönőviszonyba akár a hírt beharangozó elevenbevágó címmel („A nagyvárosokban
is fontos a csapadékvíz felhasználása”), akár a benne tett
felcsigázó kijelentéssel („hatékonyabban kellene helyben tartani és felhasználni az
értékes csapadékvizet”). Merthogy ezekre a valóban kardinális
tennivalókra totális melléfogás mind a szikkasztás
mind a párologtatás: Ezek lennének hát
a „felhasználás”
végső-fortélyai?
E rikítóan primitív
ötlettelenséggel szemben, a Vízgazda-rendszer
világos, értelemszerű és végrehajtható elgondolást ad ezeknél jóval többre is (http://www.eautarcie.org/hu/index.html), éspedig a „TELESŐ” fejezete alatt kezdődnek az idevágó intimitások (http://www.eautarcie.org/hu/03a.html). És persze, szintén elsőként,
amúgy – Országh József vegyész-professzor
áldozatos munkássága jóvoltából, már idestova 20 éve...
Milyen furcsa is, hogy
erre valahogyan nem csap le az elsőséget-kajtató
média? S ha ezek után a SZIE Tájépítészeti* üdvöskéje dolgozata
nyomvonalán kezd el dübörögni majd az esővízre vonatkozó megvalósítás (a
jelzett „kutatómunkát” segítő kari oktatók épületes beszállásával) …akkor
bizony az lesz a következő (szomorú) szenzáció.
* Nem szabad ugyanakkor megterhelnünk
lelkiismeretünket azzal, sületlen bár ez a párologtatással vegyített nagyvárosi
szikkasztási-agymunka de nagyon, hogy hálát ne rebegjünk többszörösen is kényeztető
korunknak. Amely immár nemcsak kiapadhatatlan gender-választékot kínál a jogállamiság feltételeként még a
hárítóknak is, s fösti a katasztrófák legkülönbözőbb árnyalatait grandiózus maszk‑a‑bál keretében, de még a táj esetlegességeit is építészeti-korrigálásokkal pofozza
nekünk helyre. S teszi ezt nem az otthonok létrehozásában kézügyességgel bíró ácsokkal
és kőművesekkel, hanem egyetemi-oktatókkal, s egyéb felcseperedő katedrális
jelenségekkel.
S szervesen ezen önostorozó rebegéshez kell tartozzon az a dehonesztáló beismerés, hogy mindezek mellett kismiska a fejlődés irányzataira 1983-ban tett előrejelzésem az orvos-közgazdászok színrelépését illetően, valamint az 1994-ben tett előrevetítésem a Balneonumizmatika mint önálló tudomány-ág felszínre-törésére vonatkozólag.
[10] Erről szól a VGT3-hoz benyújtott Terv-javaslat,
benne a komplett hazai vízháztartás újraszervezése, mely módot ad a valódi
fenntarthatóságra és kiküszöböli mind a kiszolgáltatottságot mind az eseti
klíma-kilengések végletekbe-fordulását (https://utazasokavizgazdakorul.blogspot.com/p/terv-javaslat.html)
[11] Jonathan Swift: A Tale of Tub (~1699) in Section VIII:
„The learned Æolists maintain the original cause of all
things to be wind, from which principle this whole universe was at first
produced, and into which it must at last be resolved, that the same breath
which had kindled and blew up the flame of Nature should one day blow it out…”
(http://www.gutenberg.org/files/4737/4737-h/4737-h.htm#page118
)
[Magyarul Hordómese (Kéry László
fordításában): „A tudós aeolisták szerint
minden dolog első oka a szél. Az egész világ ebből az elvből keletkezett és
végül ebben kell hogy feloldódjék. Ugyanaz a lehelet, amely felszította és
lángra lobbantotta a természet tüzét, fogja egy napon kioltani…”]
Nincsenek megjegyzések:
Megjegyzés küldése